Preambulum

Elhunyt dr. Bősze Péter

2025. január 5-én elhunyt dr. Bősze Péter, a Magyar Orvosi Nyelv folyóirat alapítója és haláláig főszerkesztője, az orvosi nyelv oktatásának hazai meghonosítója, a magyar nőgyógyászati onkológia úttörője, kiemelkedő orvos, kutató és nyelvművelő, az MTA doktora, egyetemi tanár. Munkássága meghatározó szerepet játszott a szakterület nemzetközi és hazai fejlődésében,valamint a magyar orvosi nyelv megújításában és megőrzésében.

Tudományos eredményei és nyelvművelő munkássága generációk számára nyújt inspirációt.

Emlékét a Magyar Orvosi Nyelv folyóirat a legnagyobb tisztelettel megőrzi.

 

 

„Vallom, hogy – noha az orvostudomány egyetemes – nemzeti orvoslás csak nemzeti nyelven lehetséges. Ekként magyar orvostudomány is csak magyar nyelven létezhet. A magyar orvosi nyelv angolos középkori keveréknyelv: a nevezetek többsége görög–latin, az angol pedig egyre több. Tehát hármas nyelv: a görög–latin holtnyelv, a támadó angol és a helyét kereső magyar nyelv szövedéke. A görög–latin nevezettár cserélődik, és csak rajtunk múlik, hogy angolra vagy magyarra. Rajtunk áll vagy bukik, hogy ismét legyen magyar nyelvű honi orvosi nyelvünk, miként volt a XIX század végén. A Magyar Orvosi Nyelv folyóiratot a magyar nyelvű magyar orvostudomány újrateremtésére hoztam létre.

A folyóirat az orvosi nyelvvel és a magyar nyelvvel foglalkozó nyomtatott nyilvánosság, amelyben mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. A magyar orvosi helyesírás egységesítésének, az új magyar orvosi nevezetek megteremtésének és az orvosi nyelvi emlékek megőrzésének színtere. Semmiféle üzleti tevékenységet nem folytat, a nyomtatott számokat ingyen küldjük. 2018-tól alapvetően e-folyóiratként jelenik meg, lehetővé téve, hogy a világban szétszórt magyarok egyaránt hozzáférjenek. Szabadon letölthető.”

Bősze Péter

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.