A MAGYAR ORVOSI NYELV CÍMŰ EGYETEMI TANTÁRGY VIZSGATÉTELEI

17. A tudományos közlés erkölcsi szempontjai (szerzők, idézés, másodközlés)

 

 

█ ERKÖLCSI MEGFONTOLÁSOK

A tudományos közlésnek vannak írott és íratlan szabályai. Az írott szabályok csaknem kivétel nélkül a folyóiratok által meghatározott és megfogalmazott szabályok, illetve a „munkáltató” által megszabott feltételek. Az írott szabályokat a folyóiratok kiadói által létrehozott nemzetközi bizottság fogalmazta meg 1997-ben (JAMA 1997), amelyek magyar nyelven is megtalálhatók (Csermely–Gergely–Koltay–Tóth 1999; Fazekas–Varró 2001a). E témakörben az elmúlt évtizedben számos vélemény, értékelés és javaslat látott napvilágot (Fazekas–Varró 2001b). Az íratlan szabályok zömmel a közlés etikájával foglalkoznak.

 

A tudományos közlés erkölcsi szempontjait az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

 

Mit lehet közölni? 

Lehet-e ugyanazt a felismerést, eredményt többször közölni?

Ki lehet a közlemény szerzője?

Hogyan alakul a szerzők sorrendje a közleményben?

Mikor és milyen formában kötelező a közlési titoktartás?

Mások munkájának idézési módja.

 

Mit lehet közölni? Elméletileg minden új felismerés közlésre érdemes. Természetesen a hangsúly az új szón van, és ezt nem elég állítani, bizonyítani is kell. (A közlemény részben erről szól.) E bizonyításhoz a témához tartozó irodalom kellő ismerete szükséges, mert sok esetben a gondos irodalomkeresés után derülhet ki, hogy az „új” mégsem új. Ez esetben merül fel az első etikai szempont: nem úgy tenni, mintha nem találtunk volna adatot arra, hogy felismerésünket már más leközölte (hátha átmegy a közleményünk a szerkesztő és a bírálók „sűrűjén”), hanem – ha tudományos szempontból valóban értékes a felismerésünk – úgy ismertetjük, hogy egy már korábban közölt (esetleg még széles körben nem ismert) adat megerősítéséről van szó. Ez esetben a folyóirat szerkesztője és a bírálók döntik el, hogy felismerésünk közlésre érdemes vagy sem.

 

Lehet a felismerés valóban új, de tudományos szempontból kevésbé fontos. Ez esetben a közlés nem etikai, hanem szakmai kérdés.

 

Lehet-e ugyanazt a felismerést, eredményt többször közölni? Nemzetközi folyóiratokban nem lehet. Szinte valamennyi folyóirat szabályaiban elsőként szerepel, hogy csak olyan cikket közöl, amely másutt közölt eredményeket nem tartalmaz. Ez vonatkozik olyan közleményekre is, amelyek már közölt tudományos eredményeket tartalmaznak, csupán a közlendő cikk címében, szövegében és az eredmények összeállításában különbözik a már megjelent közleménytől. (Több folyóirat arról is kér nyilatkozatot, hogy a cikk közlésével próbálkozott-e a szerző már más folyóiratnál.)

 

Engedélyezetten közölhető viszont ugyanaz az eredmény kongresszusi előadások összefoglalójaként (ha az eredményt a közlemény megjelenése előtt adták elő), amelyet teljes terjedelmében (in extenso formában) közlemény követ (JAMA 1997). Hasonlóan, közölni lehet részeredményeket előzetes („preliminary”) közleményben, amelyet később a részletes cikk követ. Mindkét esetben a részletes cikkben jelezni kell (idézés vagy lábjegyzet formájában), hogy az eredmények egy részét már közölték. Megjegyzendő, hogy az előzetes közlemények nem azonosak a „short” vagy „rapid” közleményekkel.

 

Kettős (redundáns) közlés

Olyan közlemények, amelyek ugyanazt a tudományos eredményt tartalmazzák, még akkor is, ha a két közlemény szerkesztésében különbözik. 

 

Kétnyelvű közlés

Ugyanazon közlemény magyar és angol (nemzeti és nemzetközi) nyelvű közlése.

 

 

Egyes esetekben nem tekinthető kettős közlésnek, ha a közlemény egy része egy másik közleményként megjelenik. Van rá példa, hogy a kiadó (a szerkesztővel egyetértésben) felkéri a kutatót, hogy közleménye egy részét – csaknem kizárólag a „Methods” részét – önálló közleményként a kiadónak egy másik, meghatározott témakörű lapjában újra közölje le (pl. Brain Research – Brain Research Protocols). Ez esetben is gyakran kérik a közlemény átírását, a módszer részletezését és részletesebb adatolását. Nincs kialakult vélemény, hogy vajon ez a módszertani cikk önálló közlemény-e. Véleményünk szerint, hacsak lényeges átírás (bővítés) nem történt, a „második” cikk az eredeti közlemény a) változataként szerepeljen a kutató szakirodalomi jegyzékében.

 

A közölt adatok újra megjelenhetnek összefoglaló („review”) munkákban, könyvben, könyvfejezetekben. Ez esetben nem beszélünk „kettős közlésről”, hacsak nem az eredeti közlemény „Eredmények” fejezete teljes szövegének változatlan átvételéről van szó. Hasonlóan a közlemény ismertető anyaga (ábrái) másutt is bemutathatók a szerzői jog („copyright”) tulajdonosának engedélyével, az eredeti közlemény szövegösszefüggésében és az eredeti közlemény idézésével.

 

Nem zárja ki egymást az ugyanazon eredmények magyar és idegen nyelvű folyóiratban való közlése („kétnyelvű publikáció”). A magyar nyelvű folyóiratoknak sajnálatosan nincs hatásmutatója, ugyanakkor az eredmények széles körű hazai ismertetése kívánatos. Ez akkor is megengedett, ha a magyar változat összefoglalója angolul is megjelenik az elektronikus szakirodalomban. A kétnyelvű közlés erkölcsi normáit is pontosan meghatározták (JAMA 1997), ezek Fazekas és Varró munkájában (2001b) magyar nyelven is megtalálhatók. Etikus és minden esetben elvárható, hogy a kutató a saját irodalomjegyzékében a két közleményt azonos sorszámmal, ábécé szerinti tagolással tüntesse fel (a magyar nyelvű közleményt az idegen nyelvű sorszámának a)-val jelölt változataként sorolja be).

 

A külföldön végzett tudományos munkák eredményeinek közlése

A külföldön végzett tudományos eredmények közlésének is megvannak az etikai szabályai. Amennyiben olyan tudományos együttműködésről van szó, amelynek keretében mind a külföldi, mind a hazai laboratóriumban történtek vizsgálatok, a két kutatócsoport vezetője közösen egyezik meg a szerzők sorrendjéről, a közlés formájáról és a folyóiratról, ahová közleményüket beküldik. A megjelent közlemény mindkét munkacsoport szellemi tulajdona, használatához (pályázat, előadás) a későbbiekben a másik udvarias tájékoztatásával és a társszerzők nevének említésével önálló joguk van.

 

Amennyiben a kutatómunkát a szerző tartós külföldi tartózkodása alatt végezte, és az eredményeit közölni kívánja, a vendéglátó intézmény szokásait illik követnie. A külföldi intézet vagy munkacsoport vezetőjének álláspontja dönti el, hogy a vendégkutató intézete (munkahelye) is szerepeljen-e a közlemény címe alatt („byline”), vagy az anyaintézet neve lábjegyzetben szerepelhet, jelezve, hogy a vendégkutatónak hol van állandó munkahelye („permanent address”), ahonnan jelenleg távol dolgozik („on leave”).

 

Mikor és milyen formában kötelező a közlési titoktartás? A kutatót, ha a közlemény egyedi szerzője, közlési titoktartás nem kötelezi, eredményeit a közlemény megjelenése előtt is bárhol, bármikor ismertetheti. Ha a közlésre szánt munkának több szerzője van, a közlési titoktartásnak szigorú etikai szabályai vannak. Tudományos kutatás, közlemény eredményeinek részleges vagy teljes ismertetése csak akkor megengedett, ha abba mindegyik kutató, szerző beleegyezik

 

Természetes, hogy egy közlemény eredményei, az azokból levonható következtetések megjelenésükig nem nyilvánosak, kivéve: a) ha egyes részeit a kutatók „előzetes közleményben” nyilvánosságra hozzák, b) ha részben vagy egészben nyilvános előadásban ismertetik. Ehhez mindkét esetben a közlemény valamennyi szerzőjének hozzájárulása kell, és nevüket az előzetes közleményben vagy az előadásban szerzőként kell jegyezni. Tisztességtelen, ha a kísérletben részt vevők egyike, akár az eredmények egy részét is, másutt közli vagy elmondja. Ebbe beletartozik az elektronikus postán – e-mail-ben – vagy a világhálón, az interneten való nyilvánosságra hozatal is.

 

A közlési titoktartás ellenkezője, ha bizonyos adatokat, amelyekre a közleményben hivatkozunk, még nem közöltünk. Ezekre különböző megjegyzésekkel hivatkozunk: „közlés alatt” („in press”), „előkészületben” („in preparation”), „közlendő” („to be published”), előkísérletben („in a pilot study”), „nem közölt megfigyelések” („unpublished observations”). Valamennyi esetben fel kell tüntetni az idézett nem közölt eredmények elérésében részt vevők nevét, a „közlés alatt” megfigyelésnél a folyóirat nevét is, mert a „közlés alatt” már az idézett közlemény elfogadását jelzi. (Megjegyzendő, hogy számos folyóirat szerkesztősége nem mindig engedi a fenti jelzések használatát.) Előfordul, hogy olyan adatra hivatkozunk, amely nem került (vagy nem is kerül) közlésre. Ebben az esetben „személyes közlés”-ként („personal communication”) utalunk a hivatkozott tájékoztatásra, az adatközlő nevének említésével, amennyiben ahhoz az illető hozzájárul. Hivatkozás személyre is csak az illető hozzájárulásával megengedett.

 

Az idézés erkölcsi megfontolásai. A közlemények irodalomjegyzékében idézett cikkek számát a legtöbb folyóirat nem korlátozza, de az adott folyóiratnál kialakult szokásoktól eltérő vagy eltérő számú idézést a lap által felkért bírálók rendszerint nem javasolják. A túlzott számú idézést jól kiválasztott összefoglaló (referáló) cikkek („review articles”) felhasználásával és idézésével előzhetjük meg.

 

Az idézés etikájával Fazekas és Varró (2001b) is részletesen foglalkozik. Etikailag, megítélésünk szerint, főleg három kérdés merül fel: a) Gyakori és túlzott önidézés, a hasonló tárgyú és a hasonló eredményeket bemutató közlemények közül a saját közlemények előtérbe helyezése. (Gyakran még a tárgyhoz nem vagy ahhoz alig tartozó közlemények idézésére is ürügyet keresnek.) b) Egyoldalú idézés: az eredmények tárgyalásánál a kutató eredményeivel ellentétes értelmű adatokat tartalmazó közlemények elhallgatása. c) „Idézési lobbik” (Fazekas–Varró 2001b) léteznek, ez azt jelenti, hogy hasonló érdekkörű kutatók, kutatócsoportok egymás munkáit – közös érdekeiknek megfelelően – kölcsönösen „túlidézik” (citációs, idézési gyűrű). Sajnálatos, hogy ez a „maffiamentalitás” a tudományos életben is felütötte a fejét. Kutatócsoportok önérdekű egymást idézése a tudományos élet bűnszövetkezete.

 

Természetesen nem erkölcsi, hanem szakmai hiba, ha az idézés szakmailag nem megfelelő vagy túlzottan hiányos. Ez gyakori, mivel a szerzők mind nagyobb többsége csak a számítógépes adattárak által nyújtott ismertetésekre támaszkodik. Ezek: a) nem mindig teljesek; b) a szerző nem mindig helyesen kéri le az adatokat az adattárból; c) az adattárakban a nem angol nyelvű adatok hiányosan találhatók meg; d) az adattárak visszamenőleg csak bizonyos évekig tartalmazzák a cikkeket, így a „klasszikus” közlemények jelentős része már nem kerül be a tudományos köztudatba.

 

█ ÉRDEKEK ÜTKÖZTETÉSE (ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG, „CONFLICT OF INTEREST”) A TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK KÖZLÉSEKOR

 

Összeférhetetlenség több szinten is létrejöhet: 1. szerzők érdekei, 2. a szerzők és a „munkáltató” érdekei és 3. a szerzők és a kiadó érdekei között.

 

Ütközések a szerzők érdekei között. Közös vizsgálatból nyert eredmények egyéni közlése (a szerzők egyikének a közös munkában végzett saját tevékenységének külön közlése) nem történhet sem a közös közlés előtt, sem azt követően valamennyi társszerző beleegyezése nélkül. Ez egyaránt vonatkozik mind a nyomdai, mind az elektronikus közlésekre, illetve kongresszusi előadásokra vagy bemutatásokra.

 

Etikai vétség merülhet fel, ha az orvos vagy kutató (továbbiakban „szerző”) új munkahelyre kerül, de korábbi intézményében végzett munkáját csak távozása után, az új munkahelyéről küldi közlésre. Tekintettel arra, hogy a végzett munka az intézmény vagy laboratórium vezetőjének irányításával és az intézmény vagy laboratórium költségvetésének és eszközeinek igénybevételével történt, a tudományos közléskor ezt fel kell tüntetni.

 

Legjobb ezt akkor tisztázni, amikor a kutató új intézetbe – akár itthon, akár külföldre – távozik. Helyes, ha közli az új hely vezetőjével, hogy várhatóan egy közlemény fog születni, amelyben a volt intézmény neve (is) szerepelni fog. Ez esetben az alábbi erkölcsi szabályokat kell figyelembe venni:

 

a) Ha bármilyen vizsgálati vagy kutatási eredmény születik egy intézményben, és azt közlik – függetlenül attól, hogy a cikk írásakor a szerző hol van (külföldön vagy itthon) – a régi intézmény nevének szerepelnie kell a címoldalon a szerzők neve alatt, jelölve, hogy melyik szerző dolgozott az intézményben. Ezt a szerző neve mellett jelezni kell, és lábjegyzetben feltüntetni a jelenlegi címét vagy nevét. Mivel az intézmény neve szerepel a közleményben, az intézmény vezetőjének látnia kell a kéziratot beadás előtt. (Ha nem kívánja látni, jelezze valamilyen írásos formában, hogy tud róla.) Ekkor van lehetőség arra, hogy az intézmény vezetője és a szerző megbeszéljék a közlést, beleértve a kézirat szövegét, a választott folyóiratot és a szerzők sorrendjét. A szerzőnek van döntési joga a fentiekről, de ha nem jutnak megegyezésre, az intézmény vezetője közölheti a folyóirat szerkesztőivel, hogy az adott formában nem járul hozzá a közléshez. Legrosszabb esetben mindketten kérhetik a helyi etikai bizottság véleményét, döntését. Lehetséges olyan eset is, hogy az intézmény vezetője csupán azt kéri, hogy neve és intézménye (vagy csak az utóbbi) a közlemény köszönetnyilvánításában szerepeljen.

 

b) Fordított eset is előfordul, amikor az orvos vagy kutató új intézetbe kerül és annak a munkának az eredményeit, melyeket ő kezdeményezett vagy irányított, vagy azok kidolgozásában részt vett, a „régi” intézményben maradt munkatársak kívánják leközölni. Ez esetben is érvényes az az általános etikai szabály, amely meghatározza, hogy kinek van joga szerzőként szerepelni egy tudományos közleményben. Ennek értelmében a közlés csak a „távozott” orvos vagy kutató hozzájárulásával lehetséges, aki a közlemény egyik szerzője. A közleményben a nevénél két jelet (számok vagy betűk) kell tenni: az egyik jelzi az intézményt, ahol a munkáját végezte, a másik az &uacu