A MAGYAR ORVOSI NYELV CÍMŰ EGYETEMI TANTÁRGY VIZSGATÉTELEI

9. Az európai orvosi nyelv története XII–XVI. században

 

 

█ AZ ORVOSI NYELV ÚJJÁSZÜLETÉSE

 

Az európai orvosi nyelv az ókori görög (és latin) orvosi ismeretek, művek, feljegyzések, és ezek Bizáncban és az arabok által fejlesztett, arabra fordított változatainak latinra fordításával és ötvözésével született újjá. Ehhez hozzátehetjük még a kolostorokban, az évszázadok alatt összegyűlt ismereteket is, jóllehet az orvosi nyelvre a koraközépkori kolostori orvoslás hatása csekély volt.

 

Az orvostudományban a nyelv újjászületése, az orvosi nyelv reneszánsza, évszázadokkal korábban kezdődött, mint például a filozófiában vagy a szépirodalomban.

 

Bizánc hatása. A bizánci orvostudomány kezdetektől jelen volt és hatott a nyugatira – elsősorban Salerno orvosi egyetemén keresztül, de a XIV–XV. században nyugatra menekülő bizánciaknak is döntő szerepük volt az ókori görög szövegek megőrzésében, tolmácsolásában és bírálatában.

 

Nikolaosz Mürepszosz, Aktuariosz, Nonnosz munkái, Salernoban készült latin fordításokban a XVI. századig az orvosi és gyógyszerészi gyakorlat kézikönyvei maradtak, így szakszójegyzékük is elevenen hathatott az orvosi nyelv fejlődésére.

 

Az arab befolyás. Az arab befolyási övezeteken át számos, évszázadokig elfeledett görög orvosi mű és gondolat jutott ismét a koraközépkori sötétségből kilábaló Európába, s ezt a folyamatot a XII. századtól a keresztes háborúk is erősítették.

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a pápa által szentesített, a keresztes lovagok részvételével folytatott, nagyarányú hadjáratok voltak, a 1113. században. Fő céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim araboktól és törököktől, bár némely hadjárat más afrikai és európai területek ellen irányult. A keresztes hadjáratokban résztvevők sokat láttak, tanultak, ugyanis virágzó kultúrájú birodalmak – főleg az arab Birodalom – területeit foglalták el. A magukkal hozott művészeti és tudományos ismeretek Európa újjászületésében meghatározók voltak.    

A keresztes háborúk hatására új tudományágak, gyógynövények, gyakorlati sebészeti eljárások, új orvosi eszközök és új szakkifejezések is Európába jutottak. Ilyen új szakkifejezés volt például a ma már köznyelvi szónak számító alkímia, kémia, algebra, lombik, szirup, alkohol, gipsz, elixír stb.

 

A keresztes háborúknak köszönhető például a volt keresztes lovag, Theodorus Borgognoni Cyrurgiája, azaz sebészete, amelyben számos sebészeti kifejezés, elsősorban eszköznév először olvasható. A kor keresztény szellemi központjában, Itáliában ekkor jelennek meg az első, már a humanizmust előlegező bölcsész-tudós orvosok is, mint Simon de Genua, aki botanikusként, szótáríróként, egyházfiként és orvosként egyaránt jelentőset alkotott, vagy Taddeo Alderotti, a bolognai orvosi iskola megalapítója, az olasz orvosi nyelv egyik megteremtője. Az anatómia és a törvényszéki orvostan is ebben a korban körvonalazódik: az első boncolási adatok Bolognából származnak a XIV. század közepéről.

 

Európába az arab orvoslás két úton juthatott el: részint a sokáig bizánci, majd normann birtokban lévő Dél-Itálián, részint pedig a mór Hispánián át. Az ókor orvosi nyelve, mint mondtuk, a görög volt: a középkori, latin nyelvű Európa tehát nyelvileg is elszigetelődött az antik örökségtől. Míg keleten a IX–X. században sorra fordították arabra Galénosz, Szóránosz, Dioszkuridész műveit, nyugaton az orvosok többsége még e derék szerzők nevét sem hallotta, s ha hallotta is, műveiket legföljebb kezdetleges könyvkivonatokból ismerte. Nem meglepő hát, hogy az ókori szerzők arab fordításai és e művek arab magyarázatai oly óriási érdeklődést keltettek, valóságos tudományos forradalmat indítottak el a XII. századi Európában. 

 

_________________________________________________________________________

 

Constantinus Africanus (1010–1087)

 

Salernóban a legjelentősebb fordító, aki az arab orvosi munkákat latinra ültetett át, az afrikai születésű, valószínűleg berber, fűszer- és gyógynövény-kereskedő, későbbi montecassinói Benedek-rendi szerzetes, Constantinus Africanus volt.  Neki és utódainak – például Petrus Hispanusnak – köszönhető az a hatalmas mennyiségű fordítás, amelyre Európa első orvosi egyeteme a salernói egyetem építhette képzését. E fordítások nevezéktani jelentősége igen nagy, ha számos megoldásukat a reneszánsz el is utasította később. Constantinustól erednek egyebek közt az olyan terminusok – arab kifejezések tükörfordításai – mint a dura mater, a conjunctiva vagy a puppis cerebri.

__________________________________________________________________________

 

Az arab orvostudomány beáramlásának másik útja Hispánián, Córdoba, Sevilla, Granada virágzó kultúráján át vezetett. Itt a fordítások központja a XII. századi Toledo volt. Itt sok jelentős személyiség dolgozott, mint Gerardus Cremonensis (1114–1187) – Rhazesz, Avicenna, Abulkászim latin fordítója – Dominicus Gundissalinus, Alphanus, Marcus Toletanus vagy Johannes de Sevilla. Rhazesz és Avicenna munkásságát külön kiemelem.

 

 A latin éppen a fordítások eredményeképpen, a XI–XIV. század közt vált az orvostudomány nyelvévé, illetve elsősorban írott nyelvvé. Ez utóbbi tény a szakkifejezések rögzülése szempontjából fontos. A legkorábbi európai orvosi szószedetek szintén a fordítás céljait szolgálták, s általában Synonyma címmel szerepelnek a kéziratok közt.

 

Az első ismert európai orvosi szójegyzék, a pisai Stephanus de Antiochia munkája, 1127-ben született. Ez a mű voltaképpen egy Al-Madzsúszi, Kitab al-Malaki című munkájához készült szótár volt, amely később Synonyma Stephani címen vált közismertté. A szószedet Dioszkuridész művének növény- és gyógyszerneveit közli, arab görög és latin szinonimákkal együtt. Szintén a legkorábbi középkori szótárak közé tartozik Matthaeus Sylvaticus (XIII. sz.) Opera pandectarum medicinae című könyve, amely több száz latin és görög orvosi kifejezés magyarázatát adja, bár nem ábécérendben, így eléggé nehezen áttekinthetően.

 

Az arabról latinra fordítók, ezek tanait fenntartás nélkül hirdetők voltak az ún. arabisták. Ők határozták meg a XII–XIV. századi Európában az orvostudományt és az orvosi nyelvet is. A szerzetesek készítették a fordítások zömét, és tanították az orvosi tudnivalókat. A kolostori orvoslás ebben teljesedett ki.   

 

█ AZ ELSŐ ORVOSI ISKOLÁK/EGYETEMEK

 

A XI–XIII. században latinra fordított bőséges arab, illetve az arabok által közvetített görög orvosi mű hatásának a szakkifejezések fejlődése szempontjából két legfontosabb eredménye az orvosiskolák születése és a nyugati orvosi irodalom fellendülése volt. Mivel a szerzetesek fordítottak, tanítottak, nem véletlen, hogy az első középkori orvosiskola is a kolostori szerzetesek munkájára épült, ám nem ők alapították.    

A salernoi orvosi iskola. Az első középkori orvosi egyetemet, vagy inkább orvosiskolát (Schola Medica Salernita) Salernoban létesítették a X-XI. században. Kezdettől világi iskola volt, meglehetősen független az egyházi befolyástól, jóllehet soraiban egyházi személyiségek is voltak. Az oktatók közt nőket is találunk, ők leginkább a szülészet tanításában jeleskedtek. Ez volt a kora középkor legfontosabb egészségügyi oktatási intézménye, különös hangsúlyt a sebészet kapott. Szellemiségére nagy hatást gyakorolt a mintegy 100 km-re fekvő, Monte Cassinói bencés kolostor.

Nursiai Szent Benedek, a bencés rend megalapítója, 529 körül monostort alapított a Salerno közeli Monte Cassinon. A csaknem 500 méter magas hegyen lévő kolostor a VIII. század végére az akkori tudományos kutatás, a görög, a latin és az iszlám műveltség gyűjtőhelye volt nagy könyvtárral (kódexekkel). A kolostor meghatározó személyisége, Constantinus Africanus, 1080 körül belépett a rendbe. Jelentős mennyiségű orvostudományi művet hagyott hátra. Az ő tudományos hagyatéka befolyásolta a nyugati orvostudományt, ez volt a salernói iskola alapvető tananyaga. 

A salernoi orvosiskola teremtette meg és hozta a bizánci és az arab orvoslás szintjére a keresztény nyugati orvostudományt.    

Toledo. Toledóban nem alakult formálisan orvosi egyetem, fordító és oktató központok létesültek. Az aragón-kasztíliai uralkodók és Raimundus Toletanus, a fordításokat szervező, tudós érsek megbízásából keresztény és zsidó fordítók sora dolgozott az arab természettudományos örökség átültetésén.  

 

Monpellier. A monpellier-i egyetemet a XII. század vége felé alapították, leginkább a toledói fordításokra épült. Jelentősége a XIII. századtól fokozódott. Sok jeles tanára közül az egyik, Petrus Hispanus, először X. Gergely pápa udvari orvosa, majd kardinális és végül pápa lett (XXI. János) 1276-ban. Ő volt az egyetlen orvos-pápa (Nemes Cs. 93. oldal).    

 

Párizs. A párizsi orvosi egyetem gyökerei is a XI. századra nyúlnak vissza, de egyetemmé formálódása a XIII. századra tehető. II. Frigyes 1224-ben írta elő az orvosik nyilvános „államvizsgáját”, az 5-6 éves orvosképzés befejezéseként (Nemes 94.). 1260-ban megalapították a Szent Kozma sebészkollégiumot (Collége de St. Cóme), az európai sebészet fellendülésének iskoláját.           

 

az első orvosi iskolák jelentősége

 

Az egyetemek, az oktatás jelentőségét az orvosi nyelv fejlődésében szükségtelen részletezni, legföljebb azt hangsúlyoznánk, hogy az orvosi oktatás a középkorban elsősorban az ókori és arab szerzők műveinek felolvasásából (prelegálásából) és magyarázatából állott. A magyarázat pedig igen gyakran nevezéktan jellegű volt. Ami viszont az orvosi irodalmat illeti, a középkor négyféle orvosi szöveget ismert:

- a kommentárt, amelyet eleinte az oktatásban használtak, később önálló műfajjá vált;

- a compendiumot, amely ókori és arab szerzők műveit kivonatolta latinul;

- a herbáriumot (a gyógynövény- és receptkönyvet);

- illetve a consilia és regimen típusú tanácsadókat.

 

Mindegyik típus tartalmazott lapszélre írt vagy a szövegbe foglalt szómagyarázatokat. A XI–XIV. század orvosi irodalmára azonban mégis a terminológiai zűrzavar és a latin nyelv vezető szerepe mellett a (német, francia, provanszál, katalán, olasz) nemzeti nyelvű orvosi írások megjelenése jellemző. A zűrzavarhoz az is hozzájárult, hogy az adott terület nemzeti nyelve is folyamatosan befolyásolta az orvosi latin használatát.

 

A görög–latin (antiarabisták), a humanizmus és a reneszánsz;

a könyvnyomtatás jelentősége és a nemzeti orvosi nyelvek (XIV–XVI. század)

 

█ A HUMANIZMUS ÉS A RENESZÁNSZ

 

Történelmi háttér. A humanizmus az érett középkorból származó filozófiai irányzat, szellemiség Európában. Lényege az emberi képesség és a földi lét értékének hangsúlyozása, valamint a klasszikus műveltség iránti érdeklődés újjáéledése, a reneszánsz. A polgárosodó Itáliából indult ki. A könyvnyomtatást 1450 körül a Német-római Császárságban egy aranyművesből lett nyomdász,